Kutatások, Publikációk a Zöld teáról

A zöldtea-fogyasztók tovább élnek

2006. szeptember 13. [MTI/dpa]

A zöld tea számos betegségtől megóvja a japánokat – állapította meg a szendaji Tohuku egyetem Kurijama Sinicsi vezette kutatócsoportja, amelynek erről szóló tanulmánya az amerikai orvostudományi társaság szakfolyóiratában jelenik meg. A kutatók negyvenezer, 40-79 éves embert vizsgáltak meg Japán északkeleti részén, ahol különösen sok zöld teát fogyasztanak: a lakosság 80 százaléka rendszeresen, ezen belül 40 százalékuk naponta három csészénél is többet iszik belőle.

Kurijama és kutatócsoportja 11 éven át kísérte figyelemmel két csoport életét: az elsőbe olyanok tartoztak, akik naponta legfeljebb egy csésze ilyen teát fogyasztottak, a másikba olyanok, akik ötöt vagy annál is többet. Mint megállapították, a sok teát ivók körében a vizsgált időszakban a rákos megbetegedéseket kivéve minden halálok tekintetében 16 százalékkal alacsonyabb volt a halál kockázata.

Más teafajtáknál a kutatók szerint nem volt tapasztalható ilyen hatás. A zöld tea egyebek mellett számos úgynevezett polifenolt tartalmaz, amelyek jótékony egészségi hatását élénken tanulmányozzák. A zöld tea egészségvédő hatásának bizonyításához klinikai vizsgálatokra van szükség – hangsúlyozták a japán kutatóorvosok. Hozzátették: lehet, hogy a sok teát fogyasztók amúgy is különösen vigyáznak az egészségükre, így hosszabb élettartamuk talán ennek is köszönhető.

————————————————–

A zöld tea újabb előnyös hatását igazolták

[origo], 2011. január 7.

A rendszeres zöldteafogyasztás véd az Alzheimer-kórtól, illetve a szellemi hanyatlás egyéb formáitól – derült ki a nagy-britanniai newcastle-i egyetem kutatóinak vizsgálatából.

A Phytomedicine című, gyógynövényekkel foglalkozó tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a kínaiak ősi itala hatékony lehet a szellemi hanyatlás és a rák kockázatának csökkentésében.

A newcastle-i egyetem kutatóinak vizsgálatát azért tartják egyedülállónak a szerzők, mert nem egyszerűen arra voltak kíváncsiak, hogy a frissen főzött zöld teában lévő jótékony vegyületek hogyan hatnak a szervezetünkre, hanem az emésztés szimulációjával azt is megnézték, hogy ezekből a jótékony vegyületekből mi marad meg az emésztést követően, képesek-e még a remélt előnyös hatások kifejtésére, illetve felszívódnak-e egyáltalán a bélrendszerből. Az ugyanis, hogy egy hasznos tápanyagot elfogyasztunk, még nem garancia arra, hogy fel is szívódik beleinkből, illetve hogy kifejti a kívánt kedvező hatást.

“Vizsgálatunk legizgalmasabb eredménye, hogy a megemésztett zöld tea vegyületei még hatásosabbak az Alzheimer-kór ellen, mint a még nem megemésztetté” – magyarázta a kutatásvezető, dr. Ed Okello. “Ráadásul kiderült az is, hogy az emésztés során keletkező vegyületek daganatellenes hatásúak, azaz a ráksejtek szaporodását jelentősen lassítják.”

A vizsgálatban a Newcastle Egyetem kutatócsoportja együttműködött egy skót mezőgazdasági intézettel (Scottish Crop Research Institute), amely segítséget nyújtott az emésztést szimuláló különleges technológia kifejlesztéséhez.

A zöld és a fekete tea is védi az agysejteket

Az Alzheimer-kór hátterében két toxikus (mérgező) vegyület, a hidrogén-peroxid és a béta-amyloid nevű fehérje agyi neuronokban (idegsejtekben) való felhalmozódása áll. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a fekete és a zöld teában is jelenlévő úgynevezett polifenolok ezeket a káros vegyületeket megkötik, és ily módon megvédik az agysejteket.

Az emésztés során a polifenolok kisebb összetevőkre bomlanak. A kutatók egészséges sejteket és daganatsejteket tettek ki e hasznos vegyületeknek, illetve különféle káros molekuláknak többféle koncentrációban. Azt tapasztalták, hogy a zöld tea megemésztett összetevői megvédték a káros hatásoktól az egészséges sejteket, a ráksejtek szaporodását pedig lelassították.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a szellemi hanyatlás, illetve a daganatos betegségek kockázatcsökkentésének csak egyik eszköze a zöldteafogyasztás. Emellett fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres mozgás és az egészséges életvitel is

———————————————————–

Nyomós érvek a tea mellett
A magyarázat a flavonoidokban keresendő

Napi pár csésze fekete tea hatására 31 százalékkal csökken a petefészekrák esélye, derült ki egy új kutatásból.

Az amerikai vizsgálat több mint 170 ezer, 25 és 55 év közötti nő étrendi szokásait elemezte három évtizedes periódusban.

Az eredmények azt mutatják: akiknek étrendje több flavonoidot tartalmazott (amelyet nem csupán teákban, hanem citrusok levében is megtalálhatunk, a piros gyümölcsök és vörösboron kívül), azokban kisebb eséllyel alakul ki a petefészekrák – derül ki az American Journal of Clinical Nutrition szaklapban közölt cikkből. A fekete tea fogyasztása kifejezetten hasznosnak bizonyult, ami már azért is érdekes – állították a kutatók -, mivel a fekete teát meglepően gyorsan be lehet illeszteni az étrendbe.

Mindettől függetlenül azonban nem ez az egyetlen előnye a tea fogyasztásának. Lássuk a többit is!

Csökkentheti vérnyomásunkat
A British Journal of Nutrition táplálkozási szakfolyóirat 25 különböző tanulmány átvizsgálása után jutott arra az eredményre, hogy alacsonyabb vérnyomása volt azoknak, akik 12 héten át zöld vagy fekete teát ittak – összehasonlítva azokkal, akik nem itták ennyire kitartóan. A zöld teának ráadásul jelentősebb hatása van a vérnyomásra, mint a feketének.
A teafogyasztásnak számos pozitív hatása van

Csökkentheti a hasnyálmirigyrák esélyét
A Cancer Epidemiology szaklapban publikált tanulmány a zöld tea és a hasnyálmirigyrák kapcsolatát vizsgálta kínai felnőttekben. A vizsgálatokban majdnem kétezren vettek részt, az eredmények pedig azt mutatták, hogy nők szervezetében figyelhető meg a legjobban a zöld tea hatása. Akik rendszeresen fogyasztották, azokban 32%-kal kisebb volt az esélye az említett rák kialakulásának.

Csökkentheti a stresszt
A Journal of Physiological Anthropology fiziológiai szaklapban publikált kutatás szerint a tea lehet a relaxálás egyik fő itala, ugyanis mind a zöld, mind pedig a fehér tea segít a lenyugvásban. A kísérlet során 9 férfit és 9 nőt kértek arra, hogy vegyenek részt stresszes szellemi feladatokban (például komplex matematikai problémákat kellett időre megoldaniuk), mindezek után pedig vizet, zöld teát vagy fehér teát kaptak frissítőül. A nyálmintákból a kutatók azt állapították meg, hogy a teafogyasztók nyálában sokkal kevesebb stresszmarker található, mint azokéban, akik csak vizet ittak.

Forrás:

HáziPatika.com – 2014. november 4. 17:13

—————————————–

A zöldtea véd a szívbetegségektől

Napi néhány csésze zöldtea segít megelőzni a szívproblémákat – közölték görög kutatók.

A zöldtea fogyasztásának már eddig is sok előnyös hatására derült fény, csökkenti például egyes rákfajták kockázatát. Athéni kutatók most megjelent tanulmánya szerint a zöldtea javítja a vér áramlását és az artériák ellazulási képességét.

Az előnyös egészségügyi hatást a zöldteában lévő flavonoidok jelentős mennyiségének tulajdonítják. Ez az antioxidáns tulajdonságú vegyületcsoport a kakaóban, paradicsomban és a szőlőben is megtalálható.

Haralambosz Vlahopulosz vezetésével a görög kutatók tizennégy önkéntessel itattak vagy zöldteát, vagy koffeines oldatot, vagy forró vizet három alkalommal, majd mérték az erek belsejét bélelő endotél sejtek működését. Az endotél sejtek azok, melyek segítik az artériák ellazulását és megkönnyítik a vér áramlását.

A mérések szerint a zöldtea kedvező hatása már 30 percen belül jelentkezett. Az European Journal of Cardiovascular Prevention and Rehabilitation című egészségügyi szaklapban most publikált tanulmányukban a zöldtea fogyasztásának rövidtávú előnyeit közlik a kutatók, ám Vlahopulosz elmondása szerint a szívvédő hatás hosszan tart, amint azt újabb vizsgálatai bizonyítják.

Forrás:

Informed – 2008.07.14